|
BELÉPÉS HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesüljön a legfrissebb híreinkről és szolgáltatásainkról.
|
Nincs még jelölt az MLSZ elnöki posztjára
2010-03-10 10:40:12
Szerdai sajtóhírekkel ellentétben az MTI úgy értesült, hogy egyelőre még nincs jelölt a Magyar Labdarúgó Szövetségben a Kisteleki István távozásával megüresedett elnöki posztra. Az MTI megbízható forrásból úgy tudja, hogy az öttagú előkészítő bizottság mindössze egy ülést tartott eddig, s azon konkrét jelölt vagy jelöltek nevei nem merültek fel, sőt még azt a szempontrendszert sem alakították ki, mely alapján sor kerülhet az utódlás megoldására, a jelöltek kiválasztására. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a következő hetekben, hónapokban nem egy, hanem két közgyűlést kell tartania a szövetségnek, mert először - ha a helyzet úgy kívánja - alapszabály-módosítást kell végrehajtani, és csak azt követheti a tisztújítás.Az MLSZ-t négy éve irányító Kisteleki István decemberi bejelentésének megfelelően február 27-én lemondott posztjáról, az új vezető megválasztásáig Nemes Ferenc általános alelnök irányítja szövetséget. A Magyar Hírlap szerdai számában arról írt, hogy az előkészítő bizottság Csányi Sándort, az OTP első emberét szeretné megnyerni a posztra, s jelenleg az ő válaszára vár. (MTI)
Forrás: KAPCSOLÓDÓ LINKEK
|
FRISS HÍREK
![]() |