FőoldalSportÜgyvédkeresőJogiprogramKresztesztJuniorEgyetem

BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Új felhasználó vagy? Regisztráció
Elfelejtett jelszó
HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesüljön a legfrissebb híreinkről és szolgáltatásainkról.
TESZTEK
ÜGYVÉDKERESŐ
JOGIPROGRAM


MÉDIA PARTNEREK

Rangadóhoz méltó csata volt!

A második helyezett, a listavezetőt fogadta tegnap este az Allianz Arénában. Azaz a Bayern München, a Hoffenheim gárdájával találkozott. Mindkét együttes remek formának örvend, és a mérkőzés előtt sokan arra fogadtak, hogy az újonc kiscsapat ezt a terhet már nem bírja el. Ehhez képest a vendégek meglepően bátran támadgattak. A legnagyobb helyzet Obasi előtt adódott, aki a passzolás helyett, lövést választott, így odalett a lehetőség. Az első félidőben tehát maradt a gólnélküli a döntetlen. Aztán a fordulást követően felpörögtek az események. A 49. percben gólt is láthatott a publikum, hiszen a Hoffenheim vezetést szerzett. A vendégek részéről ki más, mint Ibisevic volt eredményes. Sőt, ha Rensing nem véd bravúrral, akkor a látogatók már két góllal is vezettek volna. Amolyan „Bayernes” módra egyenlített a hazai csapat, azaz a semmiből. Hoffe eladott labdáját, Lahm büntette góllal. A folytatásban mindkét együttes óriási erőket mozgósított a vezető találat megszerzésének érdekében. A hajrában Toni villant, aminek köszönhetően győzött a Bayern, és pontszámban beérte a Hoffenheimet. Lőw Zsolt ezúttal sem kapott lehetőséget a vendégeknél.

Bundesliga, 16.forduló:

Bayern München – Hoffenheim 2-1 (Lahm 60., Toni 90. ill. Ibisevic 49.)