|
BELÉPÉS HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesüljön a legfrissebb híreinkről és szolgáltatásainkról.
|
Robbanás egy vlagyikavkazi piacon, 18 halott
2010-09-09 11:40:13
Nagy erejű robbanás történt az észak-oszétiai Vlagyikavkaz belvárosi piacának bejáratánál: a helyi belügyminisztérium közlése szerint 12 ember életét vesztette, a város kórházaiba több mint 80 sebesültet vittek be, s még több órával a merénylet után is tartott az áldozatok elszállítása. A merénylők egy közeli ház parkolójában leállított, robbanóanyagokkal megrakott autót röpítettek a levegőbe. A robbanás ereje az első szakértői vizsgálatok szerint mintegy 10 kilogramm trotilnak felelt meg. Az ügyészség terrorcselekmény ügyében indított büntető eljárást. A merénylők egy közeli ház parkolójában leállított, más források szerint a piac mellett elhaladó, ingusföldi rendszámmal ellátott autójukat röpítették a levegőbe. A gépkocsiban szakértők szerint 30-40 kilogrammnyi trotil robbanóerejének megfelelő mennyiségben lehetett robbanószer.Az autóból csak egy kis halom fém maradt a tévéadások tanúsága szerint. Az ügyészség terrorcselekménynek minősítette a robbantást. Nem sokkal később a piac közelében egy további pokolgépet is találtak. Vlagyikavkazban kiürítették és bezárták az iskolákat, mert egy ismeretlen telefonáló azt közölte az oktatási minisztériummal, hogy az egyik oktatási intézményben szintén pokolgépet helyeztek el. Az egészségügyi minisztérium délután bejelentette, hogy az áldozatok családjai az államtól külön-külön egymillió rubel segélyt kapnak.Az utóbbi időben újra jelentősen megszaporodtak az orosz Észak-Kaukázusban elkövetett és onnan szervezett merényletek. Dagesztánban szerdán meghalt egy rendőr, aki ellen előző nap követtek el merényletet. Ugyancsak szerdán pokolgépet és további robbanószerkezetek készítésére alkalmas alkatrészeket találtak egy mahacskalai szállodában, felrobbantottak egy gabonát szállító vonatot, s néhány napja pokolgépet találtak egy vízi erőműben is. A terrorcselekmények elszaporodásának okát szakértők részben abban látják, hogy a fegyveres testületek az utóbbi időben számos iszlám szélsőségest öltek meg, köztük különféle csoportok több vezérét is. Az iszlám szélsőségesség terjedésének legfőbb okát azonban a szakértők a térség gazdasági problémáiban jelölik meg. Oroszország egyre többet fordít a térség fejlesztésére: a napokban elfogadott, 2025-ig szóló társadalmi-gazdasági fejlesztési stratégia 400 ezer munkahely létrehozását és a nagy beruházások eddiginél nagyobb összeggel való támogatását irányozza elő, továbbá az orosz VEB bank keretében egy olyan ügynökség létrehozásáról rendelkezik, amelynek feladata elsősorban a beruházások odavonzása a térségbe, illetve finanszírozása. (MTI)
Forrás: KAPCSOLÓDÓ LINKEK
|
FRISS HÍREK
JOGI TESZTEK TESZTEK
![]() |