|
BELÉPÉS HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesüljön a legfrissebb híreinkről és szolgáltatásainkról.
|
Lemond a sávolyi versenypálya koordinálásáról Suchman Tamás
2010-03-11 18:30:03
Lemond a sávolyi motorversenypálya építésének koordinálásáról Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke - tette közzé az MR1-Kossuth Rádió csütörtökön. A bejelentés és a hozzá kapcsolódó nyilatkozatok a MR1-Kossuth Rádió honlapján olvashatóak. Suchman Tamás kormánybiztos, a Balatoni Fejlesztési Tanács elnöke a kormányfőnek csütörtökön délután jelentette be elhatározását, lépését pedig azzal indokolta, hogy a beruházást sok vádaskodás veszi körül. Suchman Tamás javasolta a projekt elhalasztását is. Suchman Tamás javasolta a projekt elhalasztását is.A szocialista politikus úgy fogalmazott; "Sajnálom, hogy semmit, ami a közjót szolgálja, ebben az országban nem lehet tisztességesen végigvinni." A beruházásra 20 milliárd forintot fordítana az állam, és 15 milliárd forintra vállalna garanciát - emlékeztetett. Döntése indoklásaként Suchman Tamás megismételte az MR1-Kossuth Rádiónak tett nyilatkozatát, miszerint "Nem akarok részese lenni olyan projektnek, ahol mindenfajta vádaskodás elindul a zsarolhatóságtól a megtérülés bizonytalanságával kárt okozva a magyar nemzetgazdaságnak. A választás után majd az a politikus, az a politikai szervezet, amely a kormányzási feladatot elvégzi, az majd meghozza ezt a döntést." Ha idén nem lesz futam, akkor jövőre sem - állította az MR1 Kossuth Rádiónak az Önkormányzati Minisztérium államtitkára, a szerződésekre hivatkozva. Jauernik István elmondta, hogy ha szeptemberig nem készül el a sávolyi pálya, akkor már nem is érdemes belekezdeni az építkezésbe. A MotoGP-versenyeket rendező spanyol cég hajlandó ugyan módosítani azt a szerződést, amely szerint 2009-ben és az azt követő öt évben itt versenyek lesznek, úgy, hogy 2010-ben tízéves időtartamra jön Magyarországra a futam, de ha nincs pálya, nincs miről beszélni, újabb halasztás valószínűleg már nem lenne elfogadható - figyelmeztetett az államtitkár. A kormányszóvivő szerdán azt mondta: a beruházó és a Magyar Fejlesztési Bank a következő napokban aláírhatja a hitelszerződést. A Somogy megyei önkormányzat fideszes elnöke, Gelencsér Attila szerint viszont a hitelszerződés megkötésével meg kellene várni a következő kormányt, a Fidesz úgyis felülvizsgálja a beruházást, mert azt nem tartja átláthatónak. (MTI)
Forrás: KAPCSOLÓDÓ LINKEK
|
FRISS HÍREK
JOGI TESZTEK TESZTEK
![]() |