|
BELÉPÉS HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesüljön a legfrissebb híreinkről és szolgáltatásainkról.
|
Erős földrengés rázta meg Törökországot
2010-03-08 12:20:23
Több mint negyven a hétfő hajnali törökországi földrengés halálos áldozatainak száma - közölte Kovancilar város polgármestere. A Richter-skála szerint 6-os erősségű földmozgás a keleti Elazig tartományt rázta meg közép-európai idő szerint 3 óra 32 perckor. Középpontja Basyurt falu mellett volt. A fő rengést mintegy húsz kisebb követte, ezek közül a legerősebb 4,1-es erősségű volt. A földmozgást a szomszédos Tunceli, Bingöl és Diyarbakir tartományokban is érezni lehetett. A természeti csapás Okcular, Yukari, Kanatli és Kayali falvakban követelt emberéleteket. Ledőlt három minaret is. Legkevesebb 51 halálos áldozatról szólnak a jelentések, és legalább hatvan a sérültek száma. Sokan közülük a földrengés kiváltotta pánik során sebesültek meg, amikor emberek az ablakokon és erkélyeken keresztül igyekeztek elhagyni otthonukat. A török kormányfő figyelmeztette az embereket, hogy egyelőre ne térjenek vissza a vályogházakba, mert további utórengések várhatók. Az ígérte, hogy az újjáépítéskor erősebb építőanyagokat fognak felhasználni. Törökországban gyakoriak a földrengések, az ország nagy része ugyanis az észak-anatóliai törésvonal felett fekszik. 1999-ben 18 ezer ember vesztette életét egy ilyen katasztrófában. Az Európai Unió felkészül arra, hogy igény esetén segítséget nyújtson - jelentették be Brüsszelben (MTI)
Forrás: KAPCSOLÓDÓ LINKEK
|
FRISS HÍREK
JOGI TESZTEK TESZTEK
![]() |