FőoldalSportÜgyvédkeresőJogiprogramKresztesztJuniorEgyetem

BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Új felhasználó vagy? Regisztráció
Elfelejtett jelszó
HÍRLEVÉL
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy időben értesüljön a legfrissebb híreinkről és szolgáltatásainkról.
TESZTEK
ÜGYVÉDKERESŐ
JOGIPROGRAM


MÉDIA PARTNEREK

Vitatják a romániai régiók átrajzolását
Ez utóbbit a szenátus a múlt héten vita nélkül fogadta el, ám az utolsó szót a képviselőháznak kell kimondania. Boc kijelentette: a törvénytervezetről pártjának és az RMDSZ-nek még egyeztetnie kell, mert, mint kifejtette, a Demokrata-Liberális Pártnak (PD-L) nem megfelelő a magyar szervezet javaslata.

Ezért előbb koalíciós, majd parlamenti szinten is tárgyalni kell a régiók átrajzolásáról. A közös nevező megkeresésében az erre a célra létrehozott pártközi bizottság segít, melyben az RMDSZ és a PD-L megbízott politikusai együtt elemzik a lehetséges elképzeléseket, elsősorban a kisebbik koalíciós alakulat javaslatait, azonban kérdés, hogy a bizottság nem jut-e arra a sorsra, mint a kisebbségi törvény előmozdítására korábban létre hozott bizottság, amelyik még egyszer sem ült össze.

Demokrata-liberális politikusok szerint a testület munkája nem lesz zökkenőmentes. A PD-L egyik politikusa a Romania libera című napilapnak azt mondta, hogy pártja hallani sem akar az RMDSZ régiókkal kapcsolatos elképzeléseiről. Az RMDSZ-el való koalíciós kormányzás nem jelenti azt, hogy bármit elfogadnak, amit a partnerek javasolnak. Semmiképpen nem fogadhatják el például azt, hogy az ország regionális vagy közigazgatási felosztása etnikai alapon történjen - jelentette ki Daniel Buda demokrata-liberális politikus.

Az ellenzék a törvénytervezet szenátusi elfogadás után össztüzet zúdított a koalíciós felekre. Titus Corlateanu szociáldemokrata (SZDP) honatya, a külügyi bizottság elnöke szégyenletes praktikának minősítette a tervezet hallgatólagos elfogadását, ennek szerinte következményei lehetnek. "A gazdasági szempontokkal szembemenő, etnikai alapon autonomista" székelyföldi régió ötlete nem meglepő az RMDSZ részéről, de ez az első alkalom, hogy Emil Boc kormányfő és Traian Basescu államfő is felvállalja - állapította meg a szenátor. Markó Béla RMDSZ-elnök válaszában elmondta, hogy a tervezet megvitatását idejében kellett volna napirendre tűzni. Visszautasította a szégyenletes jelzőt, és emlékeztetett arra, hogy a törvény az egész országra vonatkozik, mindenki számára kedvezőbb, hatékonyabb régiókat hozna létre, mint a tíz éve rosszul kiagyalt szerkezetek.

Moldova feladhatja a semlegességét, és a NATO ernyője alá húzódhat, amennyiben Oroszország Iszkander rakétákat telepít a Dnyeszteren túli, el nem ismert területre - írja keddi számában a Romania libera című bukaresti napilap. A napilap emlékeztetett a Nyezaviszimaja Gazeta című moszkvai lap hétfőn közölt értesülésére, miszerint a Dnyeszteren túli terület Iszkander rakéták elhelyezését kérte Moszkvától, tekintettel arra, hogy Romániában megjelenhetnek az amerikai rakétapajzs elemei.

A lap Vitalie Marinuta moldovai védelmi minisztert idézi, aki a román közszolgálati rádiónak adott nyilatkozatában kijelentette: országa jelenlegi semleges státusának ára van, hiszen Moldovának veszély esetében egyedül kell megvédenie magát, Chisinau ugyanis semlegességi viszonyt hirdetett a NATO-val és Oroszországgal szemben egyaránt. A lap szerint Marinuta elképzelhetőnek tartja, hogy Moldova számára előnyösebb lehet a NATO védelmi ernyőjének a biztonsága a moszkvaival szemben. A román lap emlékeztet arra, hogy Moldova semleges státusának feladása érdekében alkotmánymódosításra van szükség a chisinaui parlamentben.


Lokodi Imre (Marosvásárhely) / Népszava