Pedig a piacon az sem keltett volna meglepetést (sőt
talán pozitívan is értékelték volna) ha a munkanélküliségi ráta esetleg
emelkedést mutat decemberben. Hogy lehet a munkanélküliségi ráta
növekedését pozitívan fogadni? Úgy, hogy az lényegében arra utalt
volna, hogy a válság során munkájukat elvesztett, majd a
munkaerőpiactól elfordult emberek egy része ismét aktív álláskeresőként
jelenik meg a piacon. Ebben a folyamatban a pszichológiai tényezőket
kell kiemelni. Hiszen ha egy inaktív személy úgy érzi, hogy a gazdaság
javulást mutat, könnyebben lehet álláshoz jutni, mint akár fél évvel
korábban, akkor ismét megjelenhet a munkaerőpiacon. Majd a munkavégezés
során megszerzett bért jó eséllyel fogyasztásra költi, ami közvetve
növeli a vállalatok árbevételét.
A munkaerőpiaci statisztika komponensei közül a befektetők azonban
leginkább a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának alakulására
figyelnek. (A kissé talán furcsának tűnő elnevezés oka, hogy a
mezőgazdasági ágazatokban tapasztalt foglalkoztatottság a termés
volatilitása miatt hagyományosan nagy kilengésekre képes, emiatt a
statisztikusok inkább a foglalkoztatottság szempontjából stabilabb
szektorokat veszik figyelembe a munkanélküliség számításakor, míg a
mezőgazdaságot figyelmen kívül hagyják.) A mezőgazdaságon kívüli
szektorokban az előző hónapban összesen 85 ezerrel csökkent a
foglalkoztatottak száma. Ez már önmagában is negatív, azonban ehelyütt
fontos megjegyezni, hogy a korábbiakhoz hasonlóan a Munkaügyi
Minisztérium most is felülvizsgálta és korrigálta a tárgyhavi adatot
megelőző adatot, jelen esetben a novemberre vonatkozó számokat. A
felülvizsgálat alapján 2009. novemberben egy hónap alatt 4 ezerrel több
munkahely létesült a mezőgazdaságon kívül, mint amennyi embert
elbocsátottak. Ehhez képest a -85 ezres decemberi adat éles fordulatot
jelez. Mint ismert, a válság mélypontján, 2008. januárban még 741 ezer
állás veszett el egy hónap alatt. A novemberi +4 ezres adat egyben azt
is jelenti, hogy 2007 decembere óta először volt tavaly novemberben
pozitív a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának alakulása.
Vagyis közel két éves negatív folyamat szakadt meg, sajnálatos módon
csupán egyetlen hónapra.
A várakozások ezen a téren meglehetősen vegyesek voltak. A Reuters
által megkérdezett 84 közgazdász között volt olyan, aki azt vizionálta,
hogy tavaly decemberben 100 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma. A
másik véglet viszont 80 ezer elvesztett munkahellyel számolt. A
Bloomberg prognózisában ugyanez a két szélsőérték 85 ezer új állás,
illetve 100 ezer elvesztett munkahely volt.
Mit hozhat a jövő?
A 2010-es év első felének munkaerőpiaci kilátásait tekintve
mindenképpen ki kell emelni egy egyszeri tényezőt, amely várakozásaink
szerint jelentős mértékben torzítja majd a valós helyzetet. Az amerikai
Népszámlálási Iroda 2010 tavaszán nagyságrendileg 1.15 millió főt fog
felvenni átmenetileg azért, hogy segítségükkel lebonyolítsák a tíz
évente esedékes népszámlálást. A Bank of America Merrill Lynch elemzője
szerint ez az ”intermezzo” egészen 700 ezerre duzzaszthatja fel a
mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának alakulását mutató
adatot 2010. májusra, majd azt követően ezek az állások szépen lassan
megszűnhetnek.
Ettől sokkal fontosabb azonban, hogy az amerikai jegybank szerepét
betöltő Fed korábban többször is nyilvánvalóvá tette, hogy a
kamatemelési ciklus kezdetét részben a munkaerőpiaci helyzet tartós
javulásától teszi függővé. Azaz, ha tartóssá válnak a novemberihez
hasonló kedvező adatok a munkaerőpiac, és ezzel együtt a reálgazdaság
helyzetének szignifikáns fellendüléséről, akkor várhatóan a Fed
kommunikációjában is rövid időn belül megjelenhetnek az első
kamatemelésre utaló megszólalások. A mai statisztika egyértelműen nem
ebbe az irányba mutat, így az esetleges kamatemelési spekulációkat is
letörték némileg a decemberi adatok.
Az Equilor elemzői kitérnek rá, hogy a mai adatokat már gyakorlatilag a
hét elejétől kezdve felfokozott várakozás övezte, nem véletlenül. A
legfontosabb, mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számának
alakulását lekövető adat miatt a befektetőknek várhatóan kiábrándultság
érzetük lehet, hiszen az elmúlt 12 hónap trendjét alapul véve joggal
várhatták a legoptimistábbak, hogy 2009. decemberben már a pozitív
tartománya billent át a havi szintű foglalkoztatottság változását
mutató mérleg. Ehhez képest a 85 ezres elbocsátás jelentős, kijózanító
pofonként hathat a piacra.
A részvénypiacok nyelvén mindez akár egy nagyobb volumenű eladói
hullámot is kiválthat, hiszen a befektetőknek lényegében szembe kell
fordulniuk az eddig hónapok optimista jövőképével, amelyben már azt
árazták, hogy a munkaerőpiaci mutatók is követik a GDP adatot -
állítják az elemzők. Ez utóbbi már korábban azt jelezte, hogy az
amerikai gazdaság 2009. harmadik negyedévében kilépett a recesszióból.
Összességében tehát megnövekedett volatilitásra (azaz hektikus
kereskedésre), végül azonban lecsorgó részvénypiaci indexekre számítunk
a nap hátralévő részében.
[
Forrás: OrientPress Hírügynökség]